A IV. Kiskereskedelem és Vendéglátás Osztály 2010. évi munkaprogramja

A IV. Kiskereskedelem és Vendéglátás Osztály 2010. évi munkaprogramja*

I. Osztályelnökségi, osztályküldött-értekezlet, osztályülés

A IV. Kiskereskedelem és Vendéglátás Osztály SzMSz-ében foglaltaknak, valamint a gyakorlatnak megfelelően azosztályelnökségi ülést 4 alkalommal, a küldötti értekezleteketszükség szerint, de legalább évente két alkalommal tartja az osztály, várhatóan küldöttekkel kibővítette elnökségi ülés formájában.

Az ülések napirendjén az osztály SzMSz-ében meghatározott feladatokon túl, a kamarai, tagozati szintű témák, valamint az osztály tagvállalkozóit érintő szakmai kérdések kerülnek megvitatásra (pl.: jogszabály-tervezetek véleményezése, javaslatok kidolgozása).

Az osztály 2009. évben – az SzMSz-nek megfelelően egyosztályülést tervez tartani.

Az Osztályon belül működik a Piacok és Bevásárlóközpontok Szakmai Osztály, amely feladata elsősorban a mikrovállalkozó kiskereskedők segítése, érdekeik képviselete. A Szakmai Osztály működéséhez szükséges irodahasználat finanszírozását az Osztály a költségkerete terhére biztosítja.

 

II. Osztályrendezvények, fórumok, konferenciák

Az osztály által szervezett rendezvények célja a szakmai jellegű kérdések minél szélesebb körű megvitatása, a vélemények megismerése, a tagság tájékoztatása a vállalkozását érintő ügyekről. Az egyes témák kiválasztásánál figyelemmel kell arra lenni, hogy azok egyben a tagság létszámának bővülését is elősegítsék.

Az Osztály 2010-ben kiemelten foglalkozni kíván, azzal, hogy hogyan tudna a tagságra szabott rendezvényeket szervezni, hogy az osztály tagjainak aktivitását fokozza.

Az egyes témáktól függően a társosztályok (III. Kamarai Osztály és V. Kamarai Osztály) tagjai is meghívást kapnak a rendezvényekre, illetve az Osztály is csatlakozni kíván a tagjait is érintő, a társosztályok (kereskedelemmel, vendéglátással foglalkozó) által szervezett programokhoz.

Az Osztály a kommunikációs csatornák fejlesztését, a kisvállalkozások versenyképességének javítását, forráshoz jutásának elősegítését fogalmazza meg fő feladatának.

A rendezvényeket a témák aktualitásától függően kívánja az osztály megtartani, ezért ezen munkatervben felsoroltakon túl is várható (az időszerűségnek megfelelően) további konferencia, fórum megtartása.

 

Tervezett fórumok:

  • 2010. évi adó- és járulékváltozások,
  • Forráshoz jutási lehetőségek a KkV-k számára,
  • Félévente a KKV-k részére az őket érintő kérdésekben fórum megszervezése,
  • Magyar Napok a Fővám téri Nagycsarnokban tavasszal és ősszel
  • Egyéb fórum a 2010. évben felmerülő aktuális vállalkozásokat érintő kérdésekről
  • szakmai út ősszel Miske-Hajósra 

 

III. Nemzetközi események

Az Osztály hangsúlyt fektet a nemzetközi gazdasági, így különösen az uniós környezet megismerésére és megismertetésére. Ennek és az üzleti kapcsolatok bővítésének érdekében külföldi és hazai szakvásárokon kíván részt venni. Látogatást szervez a Fruits Logistika, Berlin és az Alles für den Gast, Bécs nemzetközi szakvásárra. A nemzetközi kapcsolat adta lehetőségek feltérképezése, kialakítása, ill. erősítése érdekében az Osztály személyes kapcsolatot kíván kialakítani külföldi – mind EU tagállambeli, mind EU-n kívüli -kamarákkal.  Ennek érdekében később kiválasztott időpontban, aktualitás szerint látogatást szervez hozzájuk.

 

IV. Szervezetekkel való kapcsolat

A munkaterv megvalósítása, a rendezvények minél színvonalasabb megrendezése, lebonyolítása érdekében az Osztály együtt kíván működni a Kereskedelmi Tagozattal, akamarai társosztályokkal (III. Kereskedelem és Kereskedelmi Szolgáltatás Osztály, V. Turizmus és Vendéglátás Osztály).

Külső szervezetekkel való kapcsolattartás, közös rendezvények szervezése:

Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége, Országos Kereskedelmi Szövetség, Fővárosi Önkormányzat illetékesei, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium illetékes főosztálya, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Fel kívánja venni a kapcsolatot a fogyasztóvédelem és az ellenőrzés új hatóságaival és tovább kívánja ápolni, erősíteni együttműködését az APEH-hel, valamint a KkV-k pályázat kezelőivel.

Az Osztály szoros kapcsolatot épített ki a Csarnok és Piacigazgatósággal. Az együttműködés 2007.óta is közös rendezvényben is realizálódott. A nagy sikerre való tekintettel az Osztály 2010 tavaszán és őszén is meg kívánja szervezni a„Magyar Napok a Fővám téri Nagycsarnokban” c. kiállítást és vásárt. Az esemény értékesítési lehetőséget biztosít a kisvállalkozóknak és felhívja a közönség figyelmét a magyar árura.

 

Budapest, 2009. november 17.

 

Békési István Kmetty Ágoston
osztályalelnök s.k. osztályalelnök s.k.

 

*A munkatervet a IV. Osztály Elnöksége 2009. nov. 17-i ülésén a IV. O./24/2009. határozatával fogadta el.

Csatolt fájlok