Újabb rekord a budapesti repülőtéren
Továbbra is rekordokat dönt az utasforgalom a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. A nyaralási szezon után az október havi forgalom – a korábbi évekkel ellentétben – alig mutatott csökkenést, a repülőtér történetében először sikerült átlépni októberben is a havi 800 ezres utashatárt. Ha ez a fellendülés kitart az év végéig, akkor minden idők legforgalmasabb évét regisztrálhatja a budapesti repülőtér. Főleg a hosszú távú járatok forgalma nőtt dinamikusan, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő New York-i járatának köszönhető.
Új poggyászfeladási szabályok a Malévnál
A Malév új poggyász-szabályzatot vezetett be a 2011. október 30. után vásárolt jegyekre vonatkozóan. Eszerint a Malév utasai turista osztályon 1 darab olyan 23 kg súlyú poggyászt adhatnak fel díjmentesen, amelynek ún. összmérete – vagyis magasságának, szélességének és hosszúságának összege - nem haladja meg a 158 centimétert. A további csomagért ún. extra poggyászdíjat kell fizetni: 60 eurót 23 kg súlyhatárig. Ha a poggyász 23 kg-nál nehezebb, akkor – az eddigi kilónkénti túlsúlydíj helyett – ezentúl a többletsúly mértékétől függetlenül egységesen 75 eurót kell fizetni, de egy poggyász súlya így sem nem haladhatja meg a 32 kg-ot. Kézipoggyászok esetében a Malév a turista osztályon 8 kg-ban, a business osztályon pedig 18 kg-ban maximálja az összsúlyt.
Otthon kinyomtatható a MÁV vonatjegy
A MÁV-Start november 14-től kibővítette az internetes menetjegy-vásárlási szolgáltatását a légiközlekedésben már bevált otthoni jegynyomtatás lehetőségével. Az új funkció az online jegyvásárláshoz használt e-Ticket rendszerben érhető el. A regisztrációt és a személyes, illetve számlázási adatok megadását követően az online fizetés után kapjuk meg a jegyet pdf formátumban, amit kinyomtathatunk. Az otthon nyomtatott jegyek névre, valamint adott vonatra szólnak, és a személyazonosságot a fedélzeten jegykezeléskor igazolni kell. A kinyomtatott jegy csak belföldi viszonylatra, és csak a kiválasztott vonatra érvényes, tehát bérlet-jellegű vagy menettérti jegyek, illetve nemzetközi menetjegyek nem vásárolhatók otthoni nyomtatással.
Nyit a pozsonyi Vár
Három és fél évig tartó restaurálás után november 17-én ismét megnyitotta kapuit a pozsonyi vár a látogatók előtt. A belső rekonstrukcióra később kerül sor.
American Airlines: külső csomagfelvétel
Az American Airlines légitársaság a nemzetközi járataira is kiterjeszti az amerikai belföldi forgalomban már bevált „curbside check-in”-t, vagyis a terminál épületén kívüli csomagfelvételt, amelytől a reptérre való bejutás felgyorsítását, az utazás komfortosabbá tételét remélik. Szeptember óta az American Airlines 28 reptéren vezette be a „külső” utasfelvételt, de novembertől újabb 31 repülőtéren válik elérhetővé a szolgáltatás, amelynek lényege, hogy az on-line becheckolást már elvégző utasok a terminál épülete előtt adhatják le csomagjaikat, és utána zavartalanul folytathatják útjukat a biztonsági ellenőrzésig. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek célállomásán vízumkötelezettség van. Így nem szükséges a nehéz bőröndökkel lavírozni a zsúfolt terminálban, kézipoggyászunkkal kényelmesen elsétálhatunk az első ellenőrzési pontig.
Új Bern-Budapest járat
Közvetlen, menetrendszerű repülőjárat közlekedik novembertől Budapest és Bern között. Az egy éve alakult svájci SkyWork Airlines légitársaság hetente kétszer indít járatokat a két főváros között. A berni központú légitársaság elsősorban az üzleti utazókat célozza meg.
Átmenetileg bezár a Szabadságszobor
A New York-i Szabadságszobor novembertől, a szobor avatásának 125. évfordulójától egy évig zárva tart, mivel egy újabb felújítás kezdődik a belső terek biztonságosabbá tétele és a jobb megközelíthetőség érdekében. Megújulnak az elektronikus és a tűzvédelmi berendezések, a felvonók és a mellékhelységek. A Liberty Island azonban továbbra is nyitva tart és a szobor is kívülről megtekinthető marad.
Új mega-metró Dubaiban
A sivatagi főváros ismét új attrakcióval szolgál látogatóinak: a turisták kedvenc útvonala lesz az új Zöld Vonal, mert mind a régi piacokat (souk), mind pedig a modern bevásárlóközpontokat és a tengert is könnyen, gyorsan elérhetik ezután. A 77 km hosszú metróvonal további különlegessége, hogy itt található most már a világ legnagyobb metró állomása is, egy föld alatti 25.000 m2 területű hatalmas palota.
Magától megy
Sofőr nélküli, lézervezérelt személyszállító rendszer állt forgalomba a londoni Heathrow repülőtéren. A 21 jármű mindegyike 4 utast tud szállítani az ötös terminál és a business parkoló között. A 40 km/óra sebességre képes járművek kötött sínpályán közlekednek, mégpedig menetrend nélkül, azaz az utasok döntik el, merre mennek. Központi számítógép osztja el őket az egyes állomások között az aktuális igényeknek megfelelően. Az energiatakarékos, zéró károsanyag-kibocsátással rendelkező járművek 3,8 kilométeres pályán járnak.
Szolár sílift Svájcban
Téli világszenzáció készül Svájcban. Az alig százfős lakosú Tenna település december 17-én megnyitja a világ első, napenergiával működő síliftjét. A napsütéses órák magas száma miatt az Alpok napozó teraszának tartott Tenna tavaly úgy döntött, hogy kiszolgált, 40 éves síliftjét a lehető legkorszerűbbre cseréli – napelemes új síliftjük valóban világújdonságnak számít majd. Az állítható napelemektől 90 ezer kWh áram termelését várják, ebből a lift üzemeltetéséhez 22 ezer kWh szükséges, a többlet energiát értékesítik.
Málta a világ legbiztonságosabb helye
Az ENSZ Egyetem Környezeti és Emberi Biztonsági Intézetének nemrég megjelent 2011-es Világ Veszélyességi Riportjában a megvizsgált 173 ország közül Málta bizonyult a legbiztonságosabbnak. A tanulmány főként a természeti katasztrófák, klímaváltozás és a társadalmi feszültségek kockázatát, valamint az így esetlegesen kialakuló krízisek kezelésének képességét vizsgálta. A beszámoló központi kérdése a kormányok és a helyi civil társadalom kapcsolatára fókuszált. Málta minden szempontból nagyon biztonságos desztináció, legyen szó klímáról, társadalomról vagy geológiáról. Mindez tovább növeli a szigetország vonzerejét, miután 2010-ben az Európai Unióban Ciprus után Málta partjainál találták a legtisztábbnak a tengert.
Budapest a 10. legkedveltebb európai bevásárló-város
A The Economist magazin kutatórészlege felmérést készített 33 európai nagyváros vonzerejéről a nemzetközi bevásárló-turizmus szempontjából. A Globe Shopper City Index Europe minden várost 5 kategória – üzletek, árszínvonal, kényelem, szállodák és közlekedés, illetve kultúra és klíma – 38 szempontja szerint rangsorol. Az összesítésben Budapest a rangos 10. helyen végzett, főleg a szállodai szobaárak és az ételek-italok kedvező árfekvésének köszönhetően. A legjobb 10 európai bevásárló-város: London, Madrid, Barcelona, Párizs, Róma, Berlin, Lisszabon, Amszterdam, Prága, Budapest.
Kitiltották a 6 év alatti gyerekeket egy amerikai étteremből
Az amerikai McDain's étterem bátor tulajdonosa egyszerűen kitiltotta a 6 év alatti gyerekeket az étterméből, hogy a vendégek végre gyerekzsivaj-mentesen tölthessenek el egy romantikus vacsorát. A vendéglősnek elege lett a hangoskodó és rosszalkodó kisgyerekekből, akik zavarták a többi vendég nyugalmát. Az új intézkedésről e-mailben értesítette a környékbelieket, akik közül a kisgyermekes családok hatalmas felháborodással fogadták az új üzletpolitikát. Azt nem tudni, hogy azóta megnőtt-e az étterem forgalma.
A legrosszabb taxi Európában
Az európai autóklubok – utasnak álcázott ellenőrök közreműködésével – felmérést végeztek arról, hogy milyen a taxik minősége 22 európai nagyvárosban. Kiváló osztályozást egyetlen városban sem érdemeltek ki a személyszállítók, mert általánosságban a taxik drágák, a taxisok pedig agresszívek és szabálysértők voltak. A leggyakoribb kihágások között szerepelt, hogy a taxisok a kelleténél hosszabb úton teszik meg a rendelt fuvart, túllépik a megengedett haladási sebességet, és rövid távra nem fogadnak utast. Legjobban Barcelona teljesített, megelőzve Münchent, Kölnt és Milánót. Az európai városokban dolgozó taxik minőségi felmérésében Róma bizonyult a legrosszabbnak, mert a római taxisok fele nem beszél angolul, egyharmaduk nem fogad el bankkártyát, a római taxik öregek, piszkosak, nincsen bennük klíma, a tarifákat nem tüntetik fel, a járművek csomagtartója tele van a taxis holmijával, és a római taxisok veszélyesen vezetnek.
Tengeralatti étterem
A Maldív-szigeteken található a világ első tengerfenékre telepített étterme. A 12 férőhelyes, csupa üveg Ithaa éttermet (jelentése a helyi nyelven: gyöngy) öt méterrel az Indiai-óceán felszíne alá telepítették pár éve a Rangali-sziget partjainál. A partról egy fedett lépcsőn át közelíthetik meg az éttermet a vendégek, akik étkezés közben az üvegfalon túl úszkáló halrajokban, a tengerfenék 180 fokos panorámájában gyönyörködhetnek. Déltájban olyan fényárba borítja a ragyogó napsütés a kristálytiszta víz alatti vendéglőt, hogy még a pincérek is napszemüvegben szolgálnak fel. Legújabb szolgáltatásként a pazar ebédet tenger alatti hajókázás követheti, a vendégek félórás tengeri sétát tehetnek a háromszemélyes Nemo tengeralattjáró fedélzetén. A kis jármű 30 méteres mélységbe képes levinni az érdeklődőket, akik a tengeralattjáró testéből kiemelkedő három plasztik burából szemlélődhetnek. Vacsora után pedig akár az éjszakát is a különleges étteremben lehet tölteni, persze borsos díj ellenében.
